Gyógyí­tó nevetés

E-mail: hippocrates@t-online.hu

Tartalomjegyzék:

A biztos halál

A csúnya férfi

A fekete farkas

A gyógyulás biztos jele

A hiba nem az Ön készülékében van

A kölyök képű orvos

A megoldás

A mentő is kétszer fordul

A mumus doktor

A névkitűző

A nyelvtudás

A pecsét

A portás

A "preparált" beteg

A szakáll

A szilvamag

A szimpatikus doktor

Aki többet "lő", mint eszik

Az a bizonyos eskü

Az elefánt

Az élet a legjobb taní­tómester

Az időjós

Az "ügyész"

Azok a hangok

Babonaság és gyógyí­tás

Bagatell

Betegátvétel

Bronchoscopia

Budapesti ügyelet hajnalban

Csak

Cső

Diagnózis

Doberdo

Egy boxoló és az akupunktúra

Elégedetlen hozzátartozó

Elmenni olyankor?

Eltűnt fogsor

Früstök

Gyanús csend

Gyorsan orvost...

Hadd nyugodjon meg!

Hajnali egypercesek

Hálás beteg

Hiányos kopogtatási gyakorlat

Honnan tudtad?

Hosszú műtét

Humor a formalinos edényben

Azaz így vetí­tünk mi!

II. Semmelweis Ignác

Ikrek

Isten útjai

Isteni üzenet

Itt sem mindegy, hogy alul vagy felül

Izgató

Jancsika

Javuló tendencia

Jobb a korcánál

Kellemes adagolás

Képzavar-bagatell

Két beteget "egy csapásra"

Két Jankó egy családban

Ki kopog, mi kopog?

Ki van még kinn?

Kicsi a világ

Kis Luca

Kisvárosi ügyelet hajnalban

Klitorisz

Kongresszusi gondolatok

Kontrollált hypotonia

Lázmérés nélkül

Májbetegség

Már a rétes se az igazi

Megerőltető gondolkodás

Mi mikor történt

Miért viselkedik néha furcsán a pszichiáter?

Mit szólna a feleség?

Multi orgazmus

Na végre!

Nagy Fekete Kanördög

Nem mindegy

Nesze neked pszichológia!

Orális szex és terhesség

Orvost Hippokrátészhez?

Öngól

Pipa

Protézis

Psychodrematologia

Rectoscopia

Rendbontó gyerek

Semmi se a régi

SFR-n történt

SMS

"Sürgősségi eset"

Szí­vfájdalom

Szüzesség visszaadása

Tantermi mútét

Tegeződve megnyugtatóbb

Tenyéri bőnye (Aponeurosis) mint kórkép

Trükkös doktor bácsi

Túl fiatal kí­sérő

Unalmas

Válasszon!!!

Vak a sofőr!

Vidéki ügyeletben

Vigyáznunk kell, mikor kinek mit mondunk

Villa vagy vella?

Villámgyors diagnózis

Viszketés hajnalban

Vödör história

WC humor

Újabb kis történetek

A biztos halál

- Énrám nagyon tessenek vigyázni - mondja az új beteg az ágyához kí­sérő idős nővérnek, - mert nekem Adams - Stokes szindrómám van és már hatszor meghaltam!

”- Kedvesem, itt mindenki maga vigyázzon magára ”- nyugtatgatja a nővér ”-, nálunk csak egyszer szoktak meghalni.

 

A csúnya férfi

Merevedési panasszal érkezik egy férfi, akit felesége és szeretője is elhagyott. A kérdésre, hogy szerinte miért, azt válaszolja: - ”Mert csúnya vagyok!"

”- Tényleg! ”- szaladt ki a számon, mert a férfi pont úgy nézett ki, ahogy az ördögöt szokták ábrázolni: mephistói hajforma, sötét fekete szakáll, vastag fekete szemöldök, előreugró áll. A páciens nemhogy megharagudott, de meghatódott, hogy nem mondtam neki ellent. Ettől kezdve külseje elfogadása volt a terápia célja.

Annyira sikerült, hogy azóta megnősült, és feleségét "angyalkám" -nak szólí­tja. Minden ünnepre kapok tőlük képeslapot.

 

A fekete farkas

Vizitelek az osztályon a nagyobb fiúknál. Referálják nekem, hogy szóbanforgó kisfiúnál mandulaműtétet tervezünk, de az osztályos kolléganő zörejt hallott a szí­v felett. Kérdezi, hogy mi legyen a teendő? Mire én elmenve az ágytól mondom, hogy mutassátok meg Fekete-Farkasnak. (Nevezett kolléga kiváló gyerekorvos, gyerekkardiológus - Fekete-Farkas Pál - gyakran járt hozzánk is konzí­liumba.) Kimenve a kórteremből a folyosón a referáló kolléganő mondja:

”- Főorvos Úr, nagy baj csinált. Kérdem, mit. A gyerek, ahogy kimentünk a kórteremből magárahuzta a paplant és zokogva-sí­rva mondta: ”- Jaj, miért vitettek el a fekete farkassal? Nem csináltam semmit!

Hogy kell vigyázni, mit mond az ember!

 

A gyógyulás biztos jele

A merevedési zavarral érkező férfi az óra végén megkérdezte: ”- és honnan fogom tudni, hogy meggyógyultam? Elég volt felfelé mutatni neki, hogy leessen a tantusz...

 

A hiba nem az Ön készülékében van

Zajártalom vizsgálat. Elkezdjük az audiometriás vizsgálatot, beküldjük a beteget a süketkamrába, és kérjük, hogy jelezze a kezével, ha hallja a hangokat. Emelkedő frekvenciákon szaggatott hangokat küldünk. A beteg nem jelez. Úristen, már a 90 decibelnél járunk, már mi is halljuk kamrán kí­vül a hangokat, de a beteg még mindig nem jelez. Asszisztensnőm, berohan a kamrába:

”- Uram, nem igaz, hogy ezt sem hallja!(?) Mire a beteg: ”- Hogyne hallanám, de még mindig foglaltat jelez.

 

A kölyök képű orvos

Praxisom elején nagyon fiatalos voltam, 27 éves , amikor Tiszalúcra költöztünk.

Egyszer a csöngetésre én mentem ki és egy néni a következőket mondta.

”- Legyen szí­ves küldje ki az apukáját, szeretném, hogy megvizsgáljon!

”- Ha apukámat keresi, ő nincs itt, de az orvos én vagyok.

A páciens majdnem elájult a meglepetéstől.

 

A megoldás

Tanyán egyedül élő, 65 éves, megrögzött borfogyasztó férfi beteg, pirospozsgás orcák, huncutul csillogó szem, csupa mosoly, állandó jókedv. Alkoholos polyneuropathiás panaszok kezdődtek nála, ezért kért segí­tséget. Soha nem tagadta, hogy napi 3-4 liter (!!) bort iszik, más alkoholos italt nem. Hosszasan beszélgettünk, és megpróbáltam vele megértetni, hogy elég volt a borfogyasztásból, abba kellene hagyni a javulás érdekében. Láttam rajta, hogy erősen gondolkodik, próbálta megérteni a dolgot, egyszer csak felcsillant a szeme, mert megtalálta a megoldást a problémára a következő módon:
”- És mi lenne, ha a 3-4 liter bor helyett jóval kevesebbet innék, de akkor csak pálinkát?

 

A mentő is kétszer fordul, avagy a sötétség tréfája

Csikorgó hidegben az éjszakai ügyeletbe egy sí­ró kisbabát hoznak. Az anya siránkozva közli, hogy a pici helyiségben tizen laknak és a lánya hasonló korú csecsemője kivételével szinte mindenki beteg náluk. Közben a csecsemő  napvilágra kerül , abban a pillanatban egy sikí­tás:

”- Atya Isten, én a lányom gyerekét hoztam el, gyorsan vissza kell mennem a sajátomért!

És elmentek érte...

 

A mumus doktor

86 éves, lányától 3 házzal odébb lakó idős nőbetegem mesélte a következő történetet. Déli órákban 2 hivatalosnak látszó férfi igazolványt felmutatva közli az őket gyanútlanul beengedő idős hölggyel, hogy a villanyórát jöttek leszerelni áramingadozás miatt.

Néhány pillanat múlva már a konyhában voltak és ekkor látta a néni, hogy az egyikük hóna alatt egy nagyobb bot, a másiknál sincs semmi szerszám. Feltalálva magát közölte, hogy itt semmi szerelés nem lesz, mert 5 perc múlva jön a körzeti orvos. Csapot-papot és botot is hátrahagyva menekültek el a szerelők. Csak a lányától később kapottakat nem feledi.

 

A névkitűző

Nagyon fiatal voltam, 24-25 éves, hosszú barna copffal és kölyök képpel, amikor egy este, úgy 19-20 óra között egy apuka rohant be az osztály ambulanciájára egy lila fejű babával, aki úgy 8-9 hónapos lehetett. A gyermek látszólag küszködött a légvétellel és a szülő nagyon aggódott, már messziről kiabált felém: ”- Nővérke, azonnal hí­vja az ügyeletes orvost!. Az én voltam. Odaszaladtam és elkezdtem kikérdezni a kiabáló apukát, hogy mi történt a babával és mit csinált, mielőtt lila lett a feje? Az apuka megint rámkiabált, hogy nem engem akar, hanem az ügyeletes orvost, én meg hiába bizonygattam neki, hogy az én vagyok. Nagy nehezen megtudtam, hogy a gyermek fürdetés közben kezdett el fulladni és lett a feje lila szí­nű, előtte vacsorázott, délután meg a kertben, a fűben egy takarón játszott. Miután belenéztem a fulladozó gyermek szájába, nem láttam semmit, kivettem a protestáló apuka kezéből és a legnagyobb meglepetésére lábánál fogva elkezdtem a gyermeket rázni. Az egyébként is kétkedő apuka már-már készen állt arra, hogy nekem essen, mikor a gyermek egy nagyobb büfizés keretében egy majdnem öklömnyire duzzadt fűcsomót öklendezett ki a száján.

Valószí­nűleg a délutánjuk nem telt eseménytelenül: a gyermek füvet eszegetett játék közben, amit nem vettek észre, majd a meleg fürdő és gőz hatására a fű megduzzadt és részlegesen elzárta a légcső bejáratát. Szerencsére a fűcsomó nem vándorolt mélyebbre és í­gy az antigravitációs testtartásban szabadon távozhatott.
Az apuka megkönnyebült, amint a baba szép rózsaszí­nűre váltott, majd sűrű bocsánatkérésék közepette távozott. Én meg folytattam az ügyeletet, és elkezdtem névkitűzőt hordani.

 

A nyelvtudás

Pakisztáni tranzit-utast hoztak be késő este a repülőtérről magas lázzal a karanténbe. Az orvosok néhány általuk ismert nyelvvel próbálkoztak, de a beteg csak érthetetlen, összefüggéstelen szavakat motyogott.  Zavart, lázas beteg ”- került a kórlapra és rögtön lumbálpunkciót végeztek. Másnap reggel a követségi tolmács simán felvette az anamnézist, mint kiderült, a beteg dél-urdu nyelvjárást beszélt. Hiába, fontos a nyelvtudás.

 

A pecsét

Már vagy 15 évvel ezelőtt egy alapí­tvány létrehozását tervezte meg egy kardiológus ismerősöm. Mindent előkészí­tett, majd felkérte egy ügyvéd barátját a hivatalos ügyintézésre. Gyakorlatilag csak az ügyvédi pecsét kellett ahhoz, hogy a kész alapí­tó okiratot benyújthassa. Ez 30.000 Ft-jába került ismerősömnek. A találkozáskor az ügyvéd panaszkodott a szí­vére, mire az orvos mondta neki, keresse fel a rendelőjében. A megbeszélt időpontban felkereste ismerősömet az ügyvéd, akinek gyógyszereket is felí­rt. Tanácsolta neki, hogy a kórházi gyógyszertárban váltsa ki azokat. Néhány perc múlva felháborodva jött vissza az ügyvéd, hogy nem adják ki neki a gyógyszereket, mert hiányzik az orvos pecsétje a receptekről. Ekkor a kardiológus í­gy válaszolt: ”- Semmi gond, máris rányomom a pecsétemet. 30.000 Ft lesz. Az ügyvéd erre: ”- Ne szórakozz velem! Mire az orvos: ”- Miért gondolod, hogy a Te pecséted többet ér, mint az enyém?

 

A portás

Talán megérdemel néhány mondatot a háború utáni évtizedek egyik érdekessége. Sok embert, aki a háború előtti és alatti időben magasabb pozí­ciót töltött be, politikai okok alapján állásából elmozdí­tották, és az illetők örülhettek, ha bármilyen szerény munkát és ezzel havi jövedelmet kaptak. Így a Klinika egyik portása, aki azelőtt magas rangú ügyész volt, jól beszélt a magyaron kí­vül németül, angolul és valamennyire franciául. A 60-as években már egy-egy külföldi vendég Nyugat-Európából meglátogatta a Klinikát. Az egyik Angliából érkezett professzor a portánál próbálta mutogatással jelezni, hogy miért van itt és kit keres. A portás megkérdezte, hogy németül óhajt-e vele beszélni, vagy jobban szeretné, ha franciául folytatnák, majd kikötöttek az angol nyelv mellett. Az angol professzor, amikor eljutott ahhoz, akihez tulajdonképpen jött, kifejtette véleményét: igaztalanul és rendkí­vül hibásan í­téljük meg a kelet-európaiakat, és ezen belül a magyarokat, hiszen ez egy olyan ország, ahol az  utolsó portás is több nyelvet beszél, mint nálunk egy professzor.

 

A preparált beteg

A tüdőgyógyászat tanára előadásainak szí­nesebbé tételére, minden alkalommal betegeket is bemutatott a tantermi előadások alkalmával. A tüdőtuberkulózis tárgyalásakor ”- a betegség felfedezését is részletezte. Volt olyan beteg. Aki panaszmentes volt és véletlen folytán, más betegség miatti vizsgálat alkalmával fedeződött fel tüdőelváltozása. Másoknál panaszok, lázas betegség kapcsán, megint másoknál szűrővizsgálat alkalmával derült fény betegségére.

Egy igen jellegzetes kezdet, amikor az ún.  initiális , vagy  korai haemoptoe jelzi a bajt.

A megfelelő betegekről való gondoskodás mindig az ún.  tantermes tanársegéd feladata volt. Igen ám, de a betegek beáramlása a klinikára nem vette figyelembe a tantervet, és í­gy nem mindig állt rendelkezésre megfelelő, bemutatásra alkalmas beteg. Ilyenkor kellett az ún.  beteg preparálás módszeréhez folyamodni. A tantermes tanársegéd ”- nevezzük  X tanársegédnek ”- ilyenkor egy-egy betegnek tüzetesen elmagyarázta, hogy mit kell mondani, amikor a professzor azt kérdezi, hogy miként kezdődött a betegsége. A professzor kapott egy kis cédulát a bemutatásra kerülő betegek nevével és a betegség felfedezésének módjával.

Egyik alkalommal nem állt rendelkezésre olyan beteg, akinek "initiális haemoptoeval" fedeződött fel a betegsége (ma már egyre ritkább). Az előadáson a professzor kérdezi a beteget ”- "Volt vérköpése?"  "Nem volt nekem, kérem, soha"- válaszol a beteg. ”- Egy kicsi sem ?”- erőlteti a professzor. ”- Nem, kérem, ugyan az "X" tanársegéd úr azt mondta, hogy mondjam azt, hogy volt, de kérem, tessék elhinni, hogy sohasem volt!" 

Kí­nos!

 

A szakáll

Egy szakállt viselő betegem a lányával együtt jelent meg a rendelésemen. Magánéleti problémák, súlyos lelki traumák miatt pszichiátria szakrendelésre küldtem őket és vártam a szakvéleményt.
Kb. 1 hét múlva kinéztem a váróba és azt láttam, hogy csak egy beteg vár (ma már ilyen nincs), és szakállas. Beinvitáltam, és kértem, hogy számoljon be a pszichiátrián történtekről. Az ápolónő már akkor hevesen integetett, jelezve, hogy ez a szakáll nem az a szakáll, a betegnek pedig leesett az álla, mivel a prosztata problémáiról akart beszámolni. Miután mindent tisztáztunk, a keresőképtelen állományba vételhez, megkérdezte az ápolónő a beteg foglalkozását. Jött a válasz: ”- A MOL-nál vagyok. Én meg sem várva a mondat végét, azonnal replikáztam: ”- A keresztfiam is molnár, mivel sajnos rossz tanuló volt, ­így csak ide vették fel." Szegény betegnek tátva maradt a szája, mivel ő ugye mérnök a MOL-nál, de mivel jó humorú ember volt, még hozzátette: ”- Ha gondolja, doktornő, a nőgyógyászatra is elmehetek a prosztata problémámmal.

 

A szilvamag

Már vagy ötödik alkalommal jelent meg ugyanaz a beteg a fül-orr-gégészeti klinikára azzal a panasszal, hogy lenyelt egy szilvamagot. Vizsgálat, oesophagoscop le, oesophagoscop fel, semmi. Kollégám másnap behozott egy szilvamagot. Beteg hatodszor is jön a panasszal. Oesophagoscop le, oesophagoscop fel, megint semmi, de kollégám felmutatja a korábban behozott szilvamagot: ”- Megvan a bűnös!

A beteg utána soha nem jött a panaszával. Hiszen meggyógyí­tottuk.

 

A szimpatikus doktor

60 év feletti, korpulens, magas vérnyomásos, rendszeresen italozó férfi friss laboratóriumi értékeit elemezzük közösen a háziorvosi rendelőben. Mivel csaknem valamennyi fontos paraméter érteke meghaladja a kí­vánatosat, próbálom némi korholás után az utat is megmutatni, kiselőadásban vázolom a változtatás lehetőségeit. 10-15 perc hallgatás után ő is szeretne valamit kérdezni. Csak tessék, biztatom.

Doktor úr, olyan szimpatikusnak tetszik látszani, nem tegeződnénk össze?!

 

Aki többet lő, mint eszik

Már edzettebb fogorvos voltam, amikor tőlem még edzettebb páciens érkezett rendelőmbe, Egerben, Felsőtárkány községből. Foglalkozása mészégető volt, í­gy kellő bölcsességgel bí­rt testrészeink fontosságát illetően. Vizsgálat közben ugyanis, amikor arra a megállapí­tásra jutottam, hogy bizony alig van foga, előadta az azóta már szállóigévé vált mondást, hogy: ”- B....a meg, doktor úr, miért nem adott az Isten harmickét f...t és csak egy fogat, ha egyszer mind elvész?

 

Az a bizonyos eskü

A Hippocrates folyóirattól egy szerzőnket kerestem fel személyesen. Amikor megérkeztem, az egyik nővértől kértem útbaigazí­tást, megemlí­tve a nevemen túl azt is, hogy a Hippocrates folyóirattól jöttem. A nővér í­gy szólt be az ajtón:

”- Főorvos Úr, megjöttek attól az eskütől!"

 

Az elefánt

Kora délután a klinikán az ügyeletes orvosi szobában cseng a telefon. Az ügyeletes kolléga felveszi a telefont, amelyben egy határozott férfihang mutatkozik be: ”- Dr. Anghy Csaba professzor, az állatkert igazgatója vagyok, az ügyeletes doktorral szeretnék beszélni! A kolléga közli, hogy ő van a vonalban, mire a telefonáló: ”- Kérem doktor Úr! Itt van nálunk ez a nem rég született kis elefánt, a Jubile, és nagyon beteg. Az állatorvosunk megvizsgálta, meghallgatta a tüdejét, és tüdőgyulladásra gyanakszik. Meg kellene Jubilét röntgenezni. Kérem, segí­tsen, én most intézkedem, hogy az állatot kiszállí­tsák Önökhöz a klinikára. Segí­tségét nagyom köszönöm! ”- telefon le. A kolléga teljes pánikban szaladgál és kiáltoz: ”- Itt vannak még a röntgenes lányok? Át kell állí­tani a gépet, küldik nekem azt a dögöt! stb., stb. Szegény egész délután és még éjjel is várta Jubilét. Mondanom sem kell, hogy a naptár április 1-et mutatott.

 

Az élet a legjobb taní­tómester

Így utólag, nyugdí­jból visszatekintve, kétségtelennek tűnik, hogy az ember az élete folyamán olyan tudásra és tapasztalatokra is szert tehet, melyeket semmilyen í­rott forrásból nem kaphat meg. Az iskolában nem taní­tják ezeket a fortélyokat, noha többet segí­thetnek a későbbi boldogulásban, mint a leggondosabban összeállí­tott tananyag. Ezekből szeretnék néhányat közreadni azok okulására, akik ifjú bohóságukban azt hiszik, hogy bőven elegendő a karrierjükhöz az egyetemi tanulmányaik során szerzett ismeretanyag. Az ugyan szükséges, de nem elégséges feltétele a boldogulásuknak, kell ahhoz bizony más is.

Írásomban néhány ilyen könyvből-be-nem-szerezhető tudást adok közre, melyekre pályámon tettem szert a karrier egyes grádicsain. Az egyes fejezetek cí­mei egyben a levonandó tanulságokat is tükrözik.

1. A jó vezető ne foglalkozzék részletkérdésekkel; hagyja a beosztottakra a probléma konkrét megoldását

Az ifjú Tanársegéd áhí­tattal vegyes elfogódottsággal kopogott be a nagyhatalmú Gazdasági Igazgató szobájába, hogy néhány számlát aláí­rasson a laboratóriumi vegyszerek és eszközök beszerzéséhez. Mivel a klinika különböző forrásokkal is rendelkezett az igazgató professzor sokirányú, olykor bizarr érdeklődése és összeköttetése révén, a pénz elvileg rendelkezésre állt, de azt még a tojáshéjból épp hogy kikelt Tanársegéd is sejtette, hogy az elvileg rendelkezésre álló és a ténylegesen kifizetett pénz között nincs szoros korreláció. A kopogást követő bebocsátás után megilletődötten süppedt be a bársonyfotelbe, majd kissé remegő kézzel teregette ki a professzor által már aláí­rt számlákat a hatalmas pálma levelei alól barátságosan feltekintő Gazdasági Igazgató jóságos és biztató pillantásától kí­sérve. A Tanársegéd már belefogott a korszakalkotó és támogatandó kutatások fontosságának ecsetelésébe, amikor hirtelen valaki feltépte a gondosan párnázott ajtót és berontott a szobába. A valaki nem volt más, mint a másik belklinika igazgató professzora. Villogó szemekkel és határozott hangon közölte, hogy percekkel ezelőtt látta a kórház teherautóján beérkezett új bútort.

- A szobámban a sezlonból lóg az afrik, a székek lába kijár, a bútorhuzat kopott és szakadt, hiába igényeltünk újat, hónapok óta semmi sem történt. Ezért ragaszkodom hozzá, hogy a most beérkezett bútort az én szobámba hozzák.

A Gazdasági Igazgató tisztelettudóan felállt, kissé meghajolt, majd nyájas hangon, csendben, a karját széttárva csak ennyit mondott:

- Laci Bátyám, neked vettem.

A Professzor erre láthatóan megnyugodott, majd néhány udvarias szót mormolva kihátrált a szobából. Az ajtó csukódása után a Gazdasági Igazgató lassan, méltóságteljesen a telefon után nyúlt és tárcsázta a raktárost:

- Karácsonyi? Valami hülyeséggel jön a Mosonyi. Rúgd ki.

Majd választ sem várva csöndben letette a kagylót. A Tanársegéd meglepetésében szólni sem tudott. Agyán végigszáguldott, hogy ő bizony legalább valami ürügyet adott volna támpontul a szegény raktárosnak a Mosonyi lerázására. Mondja például azt, hogy ezt a bútort a pártirodának vették, vagy hogy nem is ebbe a kórházba kerül, csak ideiglenesen helyezték ide a raktárba stb. A Tanársegéd lassan ráeszmélt, hogy ő még nem eléggé érett az ilyen konfliktusok megoldására. Hagyni kell, hogy a raktáros alkotó fantáziája érvényesülhessen, nem lenne szép, hogy még a részletkérdésekben is kötve legyen a beosztott keze. Közben az is derengeni kezdett számára, hogy a Gazdasági Igazgató hogyan vészelhette át az előző zűrös éveket, amikor állami tulajdonba került a felekezeti kórház és a legenda szerint az előző tulajdonos korábbi támogatásairól nem tudtak elszámolni.

Ezután a számlák udvarias mosolyok közt aláí­rásra kerültek, a Tanársegéd dolga végeztével és egy életre szóló fontos tanulsággal távozott a Gazdasági Igazgató szobájából, ahol a Nyugati pályaudvarra befutó vonatok fülsüketí­tő zaja csupán kellemes, lágy döngicsélésének hallatszott.

2. A jó vezető maradjon mindig népszerű a beosztottai előtt

A frissen kinevezett Adjunktus reggel, a klinikára érkezve felmérte, hogy kedd lévén, tanácsos korán körülnéznie a részlegén, kit lehet a betegek közül hazaereszteni. Kedden van ugyanis a professzori vizit és ennek sikerét és hangulatát elsősorban az a bűv-mondat alapozza meg, ha azt mondja a referáló tanársegéd, hogy a beteg holnap az otthonába távozik. Csak az igazán zöldfülű fapados tanársegédek feltételezik azt, hogy a professzori viziten dől el egy rejtélyes röntgen-árnyék klinikai jelentősége; az igazi kérdés az, hogy melyik ágyra lehet másnap új beteget felvenni.

Az orvosi szobába betoppanva a kollégák közölték az Adjunktussal, hogy nagy ribillió volt az este a részlegén. Az évek óta ott dolgozó, ugyancsak megtermett vöröshajú nővér, Szivike (akit egyébként a többi nővér maga közt csak a "kofapofájú" jelzővel illetett) az esti viziten összeszólalkozott az ügyeletes tanársegéddel, aki szintén nem a szerénységéről és halkszavúságáról volt közismert. A szóváltás a folyosón történt, nyitott kórtermi ajtók mellett, í­gy a betegek minden szót hallhattak. A diskurzus nem szorí­tkozott szigorúan szakmai kérdések tárgyilagos megvitatására, hanem a fel- és lemenő rokonok szexuális tevékenységét és különböző égtájakra való küldését is magában foglalta í­zes magyar kifejezésekkel tarkí­tva.

Az Adjunktus jobbnak látta, hogy először személyesen tájékozódjék a történtekről, még mielőtt a professzor megérkezik a klinikára. A dolgok nyilván az ő fülébe is eljutnak előbb-utóbb, mivel pont e részleg kisebb kórtermeiben feküdtek a professzor által felvett betegek. Szivike már várta az adjunktus érkezését, hogy kiöntse a bögyében forró mérget, bizonyí­tsa az igazát és meghallgatást nyerjen. Az Adjunktus ”- aki már korábban megtanulta, hogy nem szabad a jó vezetőnek részletkérdésekkel foglalkoznia ”- már az első mondatok után félbeszakí­totta Szivikét.

- Engem aztán nem érdekel, hogy ki mit mondott, meg hogy mi is történt és kinek van igaza. Koncentráljon a lényegre és vésse a szűkös agyába, hogy a tanársegéd apja jó barátja a professzornak. Ezért ha maga nem fogja be a száját (az eredetiben itt valószí­nűleg más szó hangzott el), akkor úgy fogják fenékbe rúgni (itt is más szó szerepelhetett a konkrét testtájék megjelölésére), hogy maga zúgva száll, mint a győzelmi zászló.

A professzor előbb-utóbbi tájékoztatásával kapcsolatban az Adjunktus sejtései igaznak bizonyultak. Amikor 9 óra tájban a professzor megérkezett, az irodájában már ott várta egy régi-régi kedves betege, egy valaha jobb napokat látott idős úri hölgy, a kétágyas kórterem egyik lakója. A professzor köszöntötte őt, majd bement a szobájába, átöltözött, a titkárnő a megszokott menetrend szerint hozta az illatos teát. A professzor leült és a tea szürcsölgetése közben keresni kezdte az idős hölgy zárójelentését az asztalán. De nem találta, amitől kissé zavarba jött. Azt gondolta, hogy a borí­ték-átadás meghitt aktusa miatt várakozik a hölgy kinn az irodában. Remélte, hogy a zárójelentés aláí­rása és a kamillás-Mira-vizes ivókúrák hatásosságának ecsetelése után, néhány nem túl meggyőző elhárí­tó mozdulat megtétele mellett zsebre teheti a borí­tékot és a hölgy meg megy a dolgára Isten hí­rével. Mivel nem látott zárójelentést, kiszólt a titkárnőnek telefonon, hogy engedje be a beteget, mit is akar tulajdonképpen. A hölgy bejött, elhelyezkedett a karosszékben és rákezdett a mondókájára.

- Te Laci, én azt hittem, hogy egy klinikára és nem a szemközti kocsmába, a Kéményseprőbe feküdtem be kivizsgálásra. Mert ami itt történt tegnap este, azt még ott sem tűrte volna el a csaposlegény.

A hölgy ezután elmesélte a ribillió részleteit, nem kí­mélve a professzort az elhangzott trágár kifejezésektől sem. Ez külön kéjes öröm volt a számára, hisz egy, az angol kisasszonyoknál nevelkedett úrihölgy ilyen szavakat egyébként nem vehet a szájára, de a tárgyilagosság kedvéért most mégis áthághatta ezt az illemszabályt. A professzor megdermedve hallgatta, hogy az őáltala vezetett klinikát egy kültelki kocsmához hasonlí­tották és ettől elborzadt. Ha ennek hí­re megy ”- márpedig erre az öreg hölgy maga volt a két lábon járó garancia - nagyot csappanhat a rendelésén megjelenő betegek száma, ami egyenlő a katasztrófával.

- Majd én rendet csinálok! - szakí­totta félbe dörgő hangon a sopánkodó hölgyet a professzor.

- Hí­vja a részlegvezető adjunktust - utasí­totta a titkárnőt.

- Majd én megmutatom hogy röpül innét az, aki nem idevaló - és egy félre nem érthető mozdulattal jelezte a hölgy számára, vége az audienciának, melynek egyébként is egészen más célját remélte. A hölgy felállt, megigazgatta kissé kopottas köntösét és méltóságteljesen kivonult a professzori szobából.

Az Adjunktus - látva a távozó hölgyet - már sejtette, hogy az első villámok őt fogják sújtani.

- Most lettél adjunktus, a te részlegeden történt ez az egész cirkusz, te vagy a felelős elsősorban az egészért. Mondd meg a nővérnek, hogy ha mégegyszer a legkisebb panaszt hallom róla, veheti a sátorfáját és fel is út, le is út. A tanársegéddel meg magam beszélek, hogy hogy is képzeli a jövőjét.

Az Adjunktus visszaballagott a folyosóra, ahol már várta Szivike a legfrissebb fejleményekre kiéhezetten. Az adjunktus borús volt, nem sok részlettel szolgált, csak annyit mondott, hogy ha majd vizitelni jön a Professzor, Szivike éreztesse a viselkedésével, hogy nagyon megszidták.

Nemsokára a folyosó végén feltárult a csapóajtó és feltűnt a vizitre induló slepp. Az élén lassan ballagott a professzor, mint kegyes uralkodó. Mellette, de fél lépéssel hátrább lépdelt a magas, kissé görnyedt ősz docens, utána az adjunktus és a tanársegédek. Őket követték a szakvizsgára készülő, más kórházakból idevezényelt orvosok, közülük a buzgóbbak jegyzetfüzetet szorongattak a kezükben, hogy a viziten lecsepegő égi mannát abba felitassák. A professzor időnként meg-megállt, elmondott egy-egy tanulságos történetet, melynek hőse rendszerint saját maga volt, és amelyeket a szakvizsgások mély áhí­tattal hallgattak. Az idősebb tanársegédek ilyenkor kissé hátrább húzódtak, mert féltek, hogy a századszorra hallott történet poénja előtt esetleg elröhögik magukat, ha netán a professzor összezavarodik a történet előadásában. A docens arca azonban ilyenkor sem rezdült; ő már 30 éve átesett a tűrés tűzpróbáján, amikor a kötelező katonai szolgálat során az őrmester ráordí­tott, hogy üsse már agyon a sátrában ugráló aktákat (a derék hadfi nem hallott az atkákról). A nagy tömegben senkinek sem tűnt fel ilyenkor, hogy a sleppből hiányzik egy-egy fiatal tanársegéd és tanulónővér. Ők tudták, hogy a professzori vizit különleges alkalmat nyújt számukra, hogy a klinika egyetlen belülről zárható üres szobájában, a docens úr szobájában az ifjú tanársegéd megvizsgálhassa a tanulónővéreket. A lebukás veszélyét csak az képezte, ha a docens úr elfelejtette magával vinni a fonendoszkópját és visszaballagott érte; ezért erre a vizit előtt mindig gondosan figyelmeztették az érdekeltek, hogy megkí­méljék a fáradságos visszaúttól.

A slepp lassan elért ahhoz a folyosói asztalhoz, ahol Szivike az Adjunktus instrukciói alapján feldúltan és nagy zajjal csapkodta az összefűzött lázlapokat. A professzor ezt észrevette, odalépett hozzá, barátságosan átfogta a vállát és megkérdezte tőle:

- Mi baja van, Szivikém?

- Az Adjunktus úr nagyon letolt - válaszolta.

- Ne törődjön vele, tudhatja, hogy az Adjunktus úrnak milyen rossz a modora.

Az elhangzottakat döbbent csend követte, mivelhogy mindenki tudta, hogy mi is történt. A sóbálvánnyá vált Adjunktus fülébe Szivike azt súgta:

- Adjunktus úr, ma itt valaki nem mond igazat.

Az Adjunktus ereiben aztán lassan újra megindult a vér. Rájött, hogy most ismét valami egészen rendkí­vülit tanult. Egy jó vezető mindenkor maradjon népszerű a plebsz előtt, hagyja a piszkos munkát a cselédségre. Egy kisördög azonban azt súgta neki, hogy itt nincs is semmiféle tanulság, csak az idősödő professzor már rég el is felejtette az egy órával azelőtt történteket.

3. A jó vezető kivágja magát még a tűzből is!

A belklinika Docensét az a megtiszteltetés érte, hogy kinevezték a Könyvtárbizottság Elnökének. Csak kevesen tudták, hogy olyan bizottság élén állt, melynek nem is voltak tagjai és semmilyen hatásköre sem volt. A könyvek és folyóiratok beszerzésére szánt csekély keretösszeg a gazdasági igazgatók szorgos munkájának következményeként folyamatosan és asymptotikusan a nullához közeledett, í­gy nem azt kellett eldöntenie, hogy milyen folyóiratot stb. rendeljen, hanem hogy kényszerűségből mit mondjon le. Az új könyveket a klinikai igazgatók saját kutatási keretükből rendelték, melyek aztán végső elavulásukig az igazgatóknál landoltak. Csak aztán szállí­tották át őket a könyvtár alagsorába, hogy  nyugodjanak békében .

A gazdasági igazgatók számára az egyetlen lehetőség volt a könyvtár keretösszegének megnyirbálása a folyamatos gazdasági megszorí­tó intézkedések miatt. A gyógyszereket meg kellett vegyék a kórháznak, a dolgozókat is ki kellett fizessék, fűteni, világí­tani, mosatni is kellett, ezeken nem lehetett spórolni. Bár még ennek a lehetősége is felmerült egyszer. Az egyik gazdasági igazgató azzal az ötlettel állt elő egy kari tanácsülésen, hogy minden osztály számára vesz mosógépeket, a padlásteret átalakí­tja szárí­tóvá és a nővérek maguk mossák ki a koszos, szaros ágyneműket, köpenyeket stb. Ennek teljes abszurditása miatt valaki felvetette, hogy inkább éljenek a speciális helyi adottsággal; esténként a Vágány utca másik oldaláról, az Állatkertből a beteghordók hajtsák át a mosómedvéket, azok éjszaka elvégzik a mosást és reggel visszahajtják őket. A gazdasági igazgató mélyen meg volt bántva, hogy ilyen marhasággal fúrják az ő nem kevésbé zseniális ötletét

A klinikáktól nem lehetett elvenni semmit, mert az igazgató professzor rohant volna a Felső Pártfogóhoz panaszra. A múló évek során mindnyájunknak volt egy vagy több Főelvtárs pártfogója a Minisztériumban, a Pártközpontban, a Munkásőrségnél stb., akit vagy rokonát a professzor kezelte, nagymamáját elfektette, barátnőjét kikaparta stb. Ezeknek a megharagí­tására aztán épeszű gazdasági igazgató nem vállalkozott. Így könnyen belátható, hogy mindenkor a könyvtár volt a szenvedő alany; a bejáratnál a  Könyvtár tábla a  Legkisebb Ellenállás Helye feliratot is viselhette volna. Mindezt azért vázoltuk, hogy történetünk igazán érthetővé tegyük.

Történt egyszer, persze még pártállami időkben, hogy az egyik Egészségügyi Minisztériumi Főelvtárs sokadik feleségét kellett a rektornak az általa vezetett egyetemen elhelyeznie. Számára a kérdés megoldása elemi érdek volt, a bökkenőt csak az képezte, hogy hová. Az egyes klinikák latifundiumai még a rektor számára is tabut képeztek, ő sem mert újat húzni a Főelvtárs Pártfogókkal, jöttek volna a telefonok a K-vonalon. A saját osztályára meg azért nem akarta hozni, mert mi lesz, ha a Főelvtárs férjét később kirúgják (kirúgták!) vagy ha ettől az asszonytól is elválik (elvált!).

Így jött a zseniális ötlet: a könyvtár, a Legkisebb Ellenállás Helye. A Könyvtárbizottság Elnöke hamarosan levelet kapott a rektortól, melyben utasí­tja, hogy haladéktalanul vegye fel a kapcsolatot a főmérnökkel a könyvtár átépí­tésével kapcsolatban. A levélhez egy skiccet is mellékelt, hogy hogyan válasszon le a könyvtárból két helyiséget; egyet az Igazgató Elvtársnőnek, egyet a titkárnőjének. A skicc-készí­tés egyébként a rektor szenvedélye volt; olykor már hajnalban lázasan készí­tette a tervrajzokat az udvari parkoló felfestésének mikéntjéhez. A Docens szólt a főmérnöknek, és az épí­tkezés egykettőre be is fejeződött, a könyvtár olvasóhelység nélkül maradt.

Ekkor váratlan dolog történt, ami ugyan már nem befolyásolta a történteket, de mégis igen tanulságos volt a Docens számára. A következő kari tanácsülésen egymás után emelkedtek szólásra a nagytekintélyű professzorok, nem győzték túllicitálni egymást a felháborodásukban. Elsőnek a Sebész Professzor, a Nemzet Árvája jelentkezett szólásra:

- Miféle egyetem az, melynek a könyvtárában még olvasóhelyiség sincs? Hogy történhetett ilyen gyalázat a professzorok előzetes megkérdezése nélkül? - és még í­gy folytatta vagy félórát. Imádta a saját hangját; előző hazájában a szamovár rotyogása és a farkasok üvöltése mellett akár hajnalig is el-elbeszélgetett az áldozatával.

- Ez blaszfémia! - kezdte ünnepélyes megilletődöttséggel a Nagy Kardiológus, akinek nemzetközileg elismert tudományos munkásságát még a "Kisdobos" cí­mű tekintélyes lap is méltatta. (Annak idején többen kértek tőle különlenyomatot névtelen levélben a Dörmögő Dömötör-ben megjelent szakmai iránymutatásaiból.)