dec. 20, 2018

A Bayer Hungária Kft. karácsonyi adományozása


Rászorulókon és betegeken segítő szervezeteknek gyűjtöttek karácsonyi adományokat a Bayer Hungária Kft. dolgozói

• Széles vállalati összefogással a Baptista Szereteszolgálatnak, a Csodalámpa Alapítványnak és a szegedi Fogyatékkal Élők Nappali Intézményének segítettek a Bayer Hungária Kft. munkatársai
• A Baptista Szeretszolgálat Cipősdoboz Akciójához csatlakozva 70 darab ajándékkal megrakott dobozt adott át Kárpát Krisztina, a Bayer Hungária Kft. ügyvezető igazgatója Hári Tibornak, a segélyszervezet főigazgatójának a Deák téri Cipősdoboz Várnál

Hetven darab ajándékkal megrakott cipősdobozt adott át Kárpát Krisztina, a Bayer Hungária Kft. ügyvezető igazgatója Hári Tibornak, a Baptista Szereteszolgálat főigazgatójának a Deák téri Cipősdoboz Várban december 12-én. Az ajándékdobozokat a Bayer Hungária Kft. dolgozói állították össze, csomagolták be és címkézték fel a rászoruló gyermekeknek. A cég a baptistákon kívül a szegedi Fogyatékkal Élők Nappali Intézményét és a Csodalámpa Alapítványt is támogatta.

“A Bayer Hungária Kft-nél hagyományteremtő céllal tavaly szerveztünk először a nálunk dolgozók gyermekeinek Mikulás-napi ünnepséget, ahol a kicsik a Mikulással való találkozás mellett szétnézhettek szüleik munkahelyén is. Az ünnepségen való részvétel feltétele egy-egy, ajándékokkal megrakott cipősdoboz volt. Ez idén sem történt másképp, az ünnepségre szülők és gyermekeik kéz a kézben hozták be Alkotás utcai irodánkba az ajándékdobozokat, amelyeket most a Baptista Szeretszolgálat Cipősdoboz Akciójához hoztunk el a Deák téri Cipősdoboz Várba” – mondta Kárpát Krisztina, a Bayer Hungária Kft. ügyvezető igazgatója.

A Bayer Hungária Kft. különböző üzletágainál dolgozó munkatársai a jótékony kezdeményezések által egymást is jobban megismerték, az adományozásnak a cégen belül csapatépítő hatása is volt. “Jó volt látni a kollégákat, ahogy gyermekeikkel kézenfogva, szépen becsomagolt és felcímkézett cipősdobozokkal érkeztek a vállalati Mikulás-ünnepségünkre. Nagyjából 70, ajándékkal megpakolt cipősdobozt tudtunk átadni a Baptista Szeretetszolgálatnak, akik a lehető legjobb helyre jutattják majd el adományainkat. Jövőre is szeretnénk csatlakozni a Cipősdoboz Akcióhoz, és reményeink szerint a dobozok számát az új Bayeres kollégákkal még meg is tudjuk majd duplázni” – vizionálta Kárpát Krisztina.
Hári Tibor, az 1996-ban alapított Baptista Szeretetszolgálat főigazgatója elmondta, hogy immár tizenötödik alkalommal szervezték meg a Cipősdoboz Akciót. Az első évben kevesebb, mint 5 ezer ajándékdoboz gyűlt össze, azonban az elmúlt években ez a szám már megközelítette, s reményeik szerint idén meg is haladja a 60 ezret.

“Egyre több a rászoruló gyermek határainkon innen és túl. Ezért cipősdobozból sosem elég! Nagyon örülünk, hogy olyan neves cégek, mint a Bayer Hungária Kft. is alapítványunk mellé állt. Az ilyen nagyvállaltok cipősdobozaiban mindig nagyon jó minőségű ajándékok rejtőznek, a gyűjtés alatt pedig a cégek munkatársai is közelebb kerülnek egymáshoz “-mondta Hári Tibor.


A Bayer Hungária Kft. nem csak a Baptista Szeretszolgálatnak juttatott adományt. December 5-én a szegedi Fogyatékkal Élők Nappali Intézményében (FONI) 40 fiatal számára babzsákot és írószereket adtak át a lelkes önkéntesek.

A Bayer új dolgozói immár 10 éve támogatják a FONI-t, melynek feladata a szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására részben képes fogyatékos fiatalok napközbeni gondozása. A gondozók nap, mint nap kitartó munkával segítik az önálló életvitel kialakítását, mozgás-, beszéd-, és foglalkoztatási terápia alkalmazásával pedig a készségek fejlesztését, annak érdekében, hogy megkönnyítsék a fiatalok munkaerő-piacba való bekapcsolódását.

Az önkéntes kollégák évente kétszer – télen és nyáron – közös programot szerveznek az intézmény lakóival: pár óra erejéig együtt játszanak, énekelnek és főznek. Ezekre a találkozásokra sosem mennek üres kézzel, mindig visznek magukkal előre összegyűjtött adománykat az intézmény vezetője által előzetesen megadott lista alapján. A téli találkozás idén Mikulás napja előtt történt: a FONI lakói szívhez szóló műsorral készültek, a Bayer dolgozói pedig a babzsákfoteleken és írószereken kívül játékokat, foglalkoztató eszközöket és mikuláscsomagokat is vittek Szegedre.

„Napjainkban egyre fontosabb, hogy egyénileg és céges szinten is segítsük az arra rászorulókat. Nemcsak a FONI 40 fiataljának és segítőinek, hanem a Bayer valamennyi munkatársának is fontos a kialakult jó kapcsolat, amelyet a jövőben is szeretnénk fenntartani. Az intézményben élők sok szeretetet igényelnek, viszonzásképpen pedig ugyanennyi szeretetet adnak nekünk. Azt gondolom, hogy bőven van mit tanulnunk tőlük! ” - mondta Kárpát Krisztina.

A Bayer Hungária Kft. munkatársai más támogatásra érdemes alapítványokat is javasolhattak a vezetésnek. A cégen belül indított szavazáson a legtöbb voksot a Csodalámpa Alapítvány és a Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány kapta. A Csodalámpa Alapítványnak önkéntes alapon gyűjtöttek a Bayer munkatársai.

A Csodalámpa Alapítvány 2003. óta teljesíti az életveszélyesen beteg gyermekek egy-egy különleges kívánságát. Céljuk, hogy ezek megvalósításával váratlan örömet, maradandó élményt, és ezáltal erőt adjanak a gyermekeknek és családjaiknak a hosszú kezelések során.
A Bayer dolgozói a Csodalámpa Alapítványnak tartós élelmiszert, tisztítószert, játékot, csokoládét és kekszet gyűjtöttek, amit átadtak az alapítvány Debrecenben és Budapesten dolgozó önkénteseinek, akik szétosztották a csomagokat a rászoruló családok között.

A magyarországi Piros Orr Bohócdoktorok Alapítványt 1996-ban hozták lére. A bohócdoktorok főfoglalkozású színészek és előadóművészek, akik speciális képzések után ölthetik fel a bohócdoktori köpenyt. A képzéseken megtanulják, hogyan alakítsanak ki jó kapcsolatot a gyerekekkel és az idősekkel, hogy a lehető leghatékonyabban tudják beadni a gyógyító szérumot: a nevetést.

A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány egy olyan segítő szolgálat, amely nem kézbesít adományokat, így a Bayer Hungária Kft. úgy döntött, azzal tudják legjobban támogatni őket, ha munkatársaik – önkéntes alapon – adójuk 1 százalékát jövőre az alapítványnak ajánlják fel.

Forrás: Communication Manager

webdesign: qualitypress