febr. 19, 2009

Astellas Díjat kapott az Év Orvosa 2008 pályázat három nagyszerű orvosa


 2009. február 19.

A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány által tavaly októberben meghirdetett az Év Orvosa 2008 pályázat határideje január 18-án lezárult. A díjátadó ünnepség a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében került megrendezésre 2009. február 17-én. A neves közéleti és szakmai személyekből álló zsűri döntése alapján Astellas Díjat vehetett át Dr. Tóth Tibor kiskunmajsai háziorvos, Dr. Sirák András velencei háziorvos és Dr. Vástyán Attila, aki a Pécsi Gyermekklinika Sebészeti osztályán dolgozik. Különdíjat kapott az Országos Mentőszolgálat, amit Dr. Székely Tamás, egészségügyi miniszter adott át.

A képen szereplők balról jobbra haladva:  Dr. Tóth Tibor, Dr. Göndöcs Zsigmond, Győrfi Pál, Dr. Vástyán Attila, és Dr. Sirák András

Több százan gondolták úgy, hogy meg kell írniuk saját gyógyulásuk, kezelésük történetét, melyek elsősorban nem az orvosi szakértelemről, hanem a betegeket gyógyító értékes emberekről, rendkívül pozitív orvos-beteg kapcsolatokról számolnak be. Ez utóbbit tartják a legfontosabbnak az Év Orvosa 2008 pályázat szervezői is, hiszen a fő cél nem volt más, mint megmutatni, a jó orvos-beteg kapcsolat, a kölcsönös bizalom, az empátia nagy részben hozzájárul a betegek gyógyulásához.

A kezdeményezés másik fontos mozgatórugója az orvosok áldozatos munkájának méltatása volt, mivel a médiában nap, mint nap negatív esetekről, orvosi műhibákról, mulasztásokról lehet hallani, míg a gyógyításról, gyógyulásról kevés szó esik. Az Év Orvosa pályázatra a beküldött történetek ezért is példaértékűek, hiszen azt tükrözik, hogy a mindennapok során számtalan pozitív történettel találkozhatunk. A történetekből látszik, hogy egy orvos akkor lehet igazán sikeres, ha jó viszonyt ápol a betegével és annak hozzátartozóival.

Dr. Berencsi György, az Év Orvosa 2008 főszervezője szerint külön öröm, hogy a megkeresett orvosok nagy része már hallott a pályázatról, – melyet 2008-ban írtak ki másodszor – és megköszönte a bíráló bizottság tagjainak munkáját, a történetbeküldők szorgalmát.

Dr. Vástyán Attila sebész, gyermeksebész szakorvos, egyetemi adjunktus az Év Orvosa 2008 pályázat egyik díjazottja, a Pécsi Gyermekklinika Sebészeti osztályán dolgozik adjunktusként. Vástyán doktor 1996-tól 2 évig Angliában, a Sheffield-i Gyermekkórházban dolgozott gyermeksebészként, az Angol Királyi Sebész Társaság Training Programjának keretében. 1999 óta a pécsi Ajak- és Szájpadhasadékos Munkacsoport koordinátoraként tevékenykedik, a 2005-ben alakult Országos Archasadék Munkacsoport alapító tagja és titkára.
Részlet a díjazott történetet beküldő nagymama tollából: „Reggeltől estig bent lehettünk kis unokánk mellett, lányommal váltottuk egymást az ágya szélén és nem volt olyan idő, hogy a Doktor Úrral ne futottam volna össze. Ilyenkor mindig megállt pár szóra, visszaadta hitemet, bíztatott, erőt adott, noha magam sem tudom Å? honnan merítette az energiát. Egy olyan osztályon dolgozik, ahol szinte mindig kint lehetne, a TELTHÁZ VAN felirat. És mégis mindig mindenkire szakít időt, figyelmet. Türelmes, még ha századszor is tesszük fel ugyanazt a kérdést… Elérte azt, amit kevés orvosnak sikerülhet, kislánykánk nem félt, a mai napig szeretettel gondol a Doktor Bácsira. A Doktor Bácsira, aki Miki egeres köpenyt hord, aki mindig mosolyog a gyermekekre. „

Dr. Tóth Tibor háziorvos a kiskunmajsai háziorvosi rendelőben praktizál.
Részlet a szintén nyertes történetből: „A Doktor Úr nagy tanyás körzetet lát el. Tanyai rendelővel is. Ez a rendelő 17 km-re van a várostól. Óriási előnyünk, hogy gyógyszerrel is ellát bennünket. Hozza a legfontosabb, leginkább kellő gyógyszereket, meg hát ismeri betegeit, mert erre is szakít időt. Télen az utazása sem egyszerű, mert az út hóeltakarítása is meseszerű, „hol volt, hol nemâ€?. A dűlőutakról már nem is beszélek. Å? mégis megy az idősekhez, krónikus betegekhez, ha hívják, akihez kell. Úttalan utakon, télen a hóban, nyáron a sivatagi homokban. Ismeri múltunkat, jelenünket, könnyeinket, nehéz helyzetünket, örömünket, de leginkább fájdalmunkat! Å? az egyetlen ezen a vidéken, aki látja a tanyán élők küzdelmes életét. Leül a beteg ágya szélére, s míg vizsgál, beszélget, vigasztal.â€?

Dr. Sirák András, velencei háziorvos is Astellas Díjat vehetett át. Dr. Sirák részt vesz mentőorvosként a Máltai Szeretet Szolgálat sürgősségi kocsiján.
Részlet a díjazott történetből: „Azon az estén (2006. augusztus 25-én) a Székesfehérvári Sóstói Stadionban a „Hairâ€? c. musical előadására készültünk. A stadion több ezer emberrel telt meg. Talán 20 perce tarthatott az előadás, mikor férjem hozzám fordult: „nagyon rosszul vagyokâ€?- mondta. A következő pillanatban ájulva omlott a karjaimba. Tudtam, hogy nagy a baj, az egyetlen, még ép gondolatom az volt, hogy ennyi ember között kell lenni egy orvosnak, aki segítsen! Felálltam és kiabálni kezdtem – az előadás közben - „Segítségâ€?! Néhány pillanaton belül hozzánk jött egy férfi „Asszonyom! Orvos vagyok! Megpróbálok segíteni!... Rövid időn belül más segítők is jöttek hozzánk, mint később kiderült mentőtiszt és nővérek, ők a Székesfehérvári Szent György kórház nővérei. Néhány perc alatt egy sürgősségi team vette ápolásba férjemet. Doktor úr intézkedett az előadás leállítására, mentő kérésére. Az esti stadionban, síri csendben a doktor utasításait lehetett hallani, melyek a férjem újraélesztéséért történő küzdelem során hangzottak el!â€?


A különdíj kapcsán Dr. Berencsi György kiemelte a következőt: „Számos megkeresés jutott el hozzánk olyan betegektől, akiknek mentősök mentették meg az életüket. Sajnos, a betegek állapotuknál fogva, – az esetek 90%-ában – nem tudtak név szerint mentőorvosokat jelölni a díjra, annak ellenére, hogy ezt jó páran megtették volna. Ezért úgy döntöttünk, hogy ezt a díjat minden egyes mentősnek ajánljuk, akik nap mint nap emberfeletti küzdelemmel harcolnak emberi életek megmentéséért.

Ágy történt a 2006. augusztus 20-i tűzijáték után is, amikor a 287 sebesült mentéséhez vidékről is hívtak rohamkocsikat. A mentősök a sérültek ellátása mellett nem ügyeletes kórházakat is bevontak az ellátásba, legnagyobb tapasztalatú mentős főorvosuk pedig az Országos Baleseti Intézetben segített az ellátásra szoruló betegek osztályozásában. Egy másik nagyszerű helytállás 2008. október 2-án történt Monorierdőnél, ahol egy vonat hátulról rászaladt egy másik szerelvény utolsó kocsijára. A baleset következtében 8 embert szállítottak el a helyszínről mentőhelikopterrel, a környéken egész nap a mentőautók szirénáját lehetett hallani mentés közben.

A díjkiosztón Dr. Székely Tamás egészségügyi miniszter is részt vett, hogy személyesen gratulálhasson a díjazottaknak, és ő adta át a különdíjat a mentősöknek.

Dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke, aki mentőorvosként is dolgozik, örömét fejezte ki, hogy az Országos Mentőszolgálat is díjazásban részesült.

Dr. Göndöcs Zsigmond az Országos Mentőszolgálat főigazgatója és Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és pr igazgatója vette át a különdíjat. A Szervezet szóvivője 7000 mentődolgozó, közel 500 mentőorvos nevében köszönte meg a kitüntetést, hiszen az életmentés mindig is csapatmunka volt. „A mentősök az életüket arra tették fel, hogy mások életét megmentsék, köszönőlevelek százai tanúskodnak eredményesen és emberségesen végzett áldozatos munkájukról.â€? – nyilatkozta a szóvívő.

Dr. Papp Zoltán, a Nemzeti Egészségügyi Tanács Elnöke megjegyezte: „A sok beküldött ajánlás jól mutatja a betegek ragaszkodását gyógyító orvosukhoz, és annak bizonyítéka, hogy a gazdasági nehézségek ellenére is milyen eredményességgel gyógyítanak orvosaink odafigyeléssel, együttérzéssel és nagyon sok áldozattal. Mint a zsűri egyik tagja nagyon nehéz helyzetben voltam, hiszen a betegek által írt, őszinte szeretetről és köszönetről árulkodó levelek egytől egyig díjazást érdemeltek volna. Nem kisebbítve a végső díjazottak érdemeit, ennek a pályázatnak nem három, hanem több száz beteg és orvos nyertese van, akik példát mutattak a kölcsönös emberségből, az orvos-beteg kapcsolat nagyszerűségéből és a szeretet gyönyörűségébőlâ€?.


Dr. Markovich György, az Astellas ügyvezető igazgatója elmondta: a cég számára nem volt kérdés, amikor megkeresték őket, hogy támogatják a díjat, hiszen cégük alapfilozófiájához hozzátartozik a jó orvos-beteg kapcsolat fontossága is. Az ügyvezető igazgató szerint, nagy jelentősége van annak, hogy igen sokan megmozdultak a felhívásra és elküldték történeteiket. Markovich doktor szerint az is mutatja a pályázat sikerét, hogy ilyen kiváló emberek vállalták el a bíráló bizottságban a közreműködést. Ám ami még ennél is fontosabb, nagyszerű emberek, kiváló szakemberek vehetik át idén az Astellas Díjat, mint az Év orvosa 2008 pályázat nyertesei.


 

webdesign: qualitypress