Reményi József gazdasági tisztként tizenhét alkalommal járta meg kórházvonattal a keleti frontot. Megszállott amatőr fotós volt, útjai során ezernél is több képet készített, amelyek hiánytalanul megmaradtak. Reményi szemén keresztül láthatjuk a háború nyomorát, fájdalmát és csalódásait, de emellett annak hétköznapi kicsi csodáit, örömeit és humorát is. A kiállításnak a Vasutasok Széchenyi István Művelődési Háza ad otthon és ingyenesen látogatható április 7-ig.

Hogy került kórház a vonatra?

A sérülteket a hadműveleti területek tábori kórházaiból valahogyan a hátország hadtest- és vöröskeresztes kórházaiba kellett szállítani. A vöröskeresztes ápolónőket, orvosokat, gyógyszereket, kötszereket pedig el kellett juttatni a hadműveleti területekre. Erre a problémára született a megoldás, egy mozgásra alkalmas kórház, a kórházvonat. A második világháborúban tizenkét kórházvonat közlekedett a keleti fronton. A járműveket a MÁV Dunakeszi műhelye alakította át, hogy alkalmasak legyenek a feladatra. Egy vonat huszonkét kocsiból állt, melyen speciális személyzet látta el a betegeket; szakképzett nővérek, orvosok, sebészek gondoskodtak a sebesültekről, volt mikor hétszázról egyszerre. A vonatokon továbbá utazott gyógyszerész, szakács és pap is, aki misét is tartott, ha igény volt rá.

Reményi naplót is vezetett, mely hihetetlen történetek sorát tartalmazza. A naplóból A Doni fotós címmel könyv is készült, a kötetben a fronton készült képeinek jó része is megtalálható.

Ha bombatámadást kapott a vonat, segített az alkohol

A naplóból tudjuk például, hogy a vonatokat szándékos támadás sosem érte, mivel a genfi konvenció értelmében a Nemzetközi Vöröskereszt védelme alatt álltak. A vöröskeresztes jel azonban a vonatokon a koromtól vagy éppen a hótól sokszor nem volt látható. Pályaudvari bombatámadáskor a személyzet kiszaladt a környező mezőkre, vagy elbújt a vonat töltése alatt lévő vízáteresztő nyílásba, de ha sebesültekkel megrakott vonat kapott támadást, senki sem hagyta el a szerelvényt. A sebesültek kiszolgáltatott helyzetében a páni félelmet gyógyszer helyett jobban oszlatta az alkohol hatása. A raktáron lévő gyógyszerkönyvben is szerepelt tokaji bor, vagy konyak ilyenkor nagy segítséget jelentett.

Amputálás a vonaton
Nemcsak sebesült magyar és német katonákat láttak el a vonatkórház dolgozói, hanem balesetet szenvedett ukrán, orosz lakosoknak is segítséget nyújtottak. Reményi József naplójában beszámol arról, hogy 1942. december 25-én Kurszk felé menet az egyik állomáson egy 12-13 éves lányt vettek fel, akit elgázolt egy mozdony szétroncsolva a jobb alsó lábszárát és lábfejét. A kórházvonaton a sebészek az amputálást azonnal elvégezték és sikeres műtétet hajtottak végre, megmentve ezzel a lány életét.

A vonatokon dolgozó orvosok, szanitécek, nővérek és személyzet képesek voltak arra, amire csak kevesen a világháború véráztatta éveiben; emberek maradtak az embertelenségben. Előttük tiszteleg a kiállítás. Ők többek voltak azoknál, mint akik a háborút akarták és elindították. Örültek az életnek és ünnepelték azt. Ennek az emberségnek a reménye tükröződik a kiállított fotókon is.

A kiállítás, akárcsak a vonatok, folyamatosan utazik. 2014 óta járja az országot most Budapest a 31. állomás, ahol megáll. és ingyenesen látogatható április 7-ig.
Helyszín: Vasutasok Széchenyi István Művelődési Háza, 1045 Budapest Elem utca 5-7.