febr. 4, 2018

Megtartotta elnökségi ülését a MAGYOSZ


A mostani egyeztetés célja a magyarországi gyógyszeripar versenyképességének erősítését célzó lehetőségek feltárása.

A Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége (MAGYOSZ) megtartotta elnökségi ülését, melyen Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is részt vett. A gyógyszeripar gazdaságunk egyik húzóágazata, versenyképességünk emelésének egyik kulcsszereplője – jelentette ki Varga Mihály a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetségének elnökségi ülésén. A nemzetgazdasági miniszter hangsúlyozta: az iparág teljesítménye mind a termelékenységet, mind a hozzáadott értéket, mind pedig az exportot tekintve kiemelkedő.
A 35 tagvállalatot, köztük a 18 hazai gyógyszergyártót tömörítő MAGYOSZ közel három évtizede képviseli a hazai gyógyszeripar értékeit és hagyományait.
A Szövetség február 2-i elnökségi ülésén Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is részt vett. Varga Mihály hangsúlyozta, hogy a Kormányzat keresi azokat a területeket, ahol lehetőség van a szellemi hozzáadott érték növelésére és a hazai gyógyszeripar egyértelműen ilyen terület. Az Irinyi Terv céljainak megvalósításában partnereket keresnek, a MAGYOSZ ilyen partner számukra.
Az ülésen Dr. Greskovits Dávid, a MAGYOSZ Elnöke felhívta a figyelmet a gyógyszeripar, mint leginnovatívabb feldolgozóipari ágazat jelentőségére. Egy 2017 decemberében bemutatott tanulmányra hivatkozva elmondta, hogy a gyógyszeripar ágazati összehasonlításban az egy foglalkoztatottra eső teljesítményt elemezve az ágazati rangsor élén áll a bruttó hozzáadott érték, második helyen a kibocsátás tekintetében. Az ágazat külgazdasági szerepét bizonyítja, hogy a gyógyszeriparban egy foglalkoztatottra 26,6 millió forint külkereskedelmi többlet esik, ami közel háromszorosa a járműiparnak (9,9 millió Ft/fő) és a gépgyártásnak (9,2 millió Ft / fő).
A hazai gyógyszeripar, jövőjét azonban most egy uniós szabály írhatja át. 2019-től bevezetik a gyógyszerek egyedi azonosítását, melyhez kiépítendő pán-európai rendszer valamennyi költsége a gyártókat és forgalmazókat terheli. A MAGYOSZ gyártó tagvállalataitól kb. 20 milliárd forint ráfordítást igényel e beruházás, ebből a hazai KKV vállalatokra mintegy 3-3,5 milliárd forint teher hárul.
A szigorúbb szabályozással járó újabb terhek ellenére a MAGYOSZ és a Magyar Kormány legfőbb célja a betegek biztonságos és folyamatos, a legmagasabb minőségi követelményeknek megfelelő gyógyszerekkel történő ellátásának biztosítása.
A tárgyaló felek olyan stabil, átlátható, kiszámítható üzleti- és jogszabályi környezet megteremtéséről egyeztettek, amely ösztönzi a magyarországi, K+F vezérelt, erősen exportorientált gyógyszeripari kapacitások, a foglalkoztatási szint, valamint az ágazat hazai és nemzetközi versenyképességének erősítését, fokozását.

Magyarország Kormánya elismeri a Magyarországi Gyógyszergyártók Országos Szövetsége tagvállalatainak nemzetgazdasági jelentőségét, az évszázados múltra visszatekintő hazai gyógyszeripart, mint gazdasági húzóágazatot, mely stratégiai fontosságú az ország, a magyar gazdaság és a magyar emberek számára.
Varga Mihály miniszter megemlítette, a MAGYOSZ tagvállalatok által birtokolt Magyar Gyógyszer védjegy a minőség garanciáját jelenti a betegek számára.

 

webdesign: qualitypress