jan. 14, 2009

Becsülje meg orvosát!


2009. jan. 13.

Meghosszabbították az Év orvosa pályázatot, január 18-ig várják a szervezők a történeteket!

A Tegyünk az Egészségünkért Alapítvány által tavaly novemberben meghirdetett Astellas Díj – az orvosi hivatás megbecsüléséért 2008 pályázati határidejét a szervezők meghosszabbították, a történet-beküldők nagy érdeklődésére való tekintettel. A pályázatok beérkezésének új határideje: január 18-a. A civil kezdeményezés életre hívói igen sikeresnek tartják az Év orvosa pályázatot, elsősorban azért, mert eddig is sok pályázat érkezett be, másodsorban pedig azért, mert elképzeléseikre, az orvos-beteg kapcsolat javítására sikerült felhívni a figyelmet.

Több százan gondolták úgy, hogy meg kell írniuk saját gyógyulásuk, kezelésük történetét, melyek nem a betegségről, hanem a betegeket gyógyító kiváló szakemberekről, emberekről, emberi kapcsolatokról szólnak. Ez utóbbit tartják a legfontosabbnak az Év Orvosa pályázat – Astellas Díj szervezői is, hiszen a cél nem volt más, mint megmutatni, a pozitív példák segíthetik a betegek gyógyulását.

Az Év orvosa pályázat alapítói, a kampány szervezői az összes, a történetekben szereplő orvost megkeresték, hogy járuljanak hozzá a róluk szóló történet közléséhez, a honlapon történő megjelentetéshez. Minden megkeresett orvos pontosan emlékezett betegére, még akkor is, ha több éves történetről volt szó, mindegyikük külön kiemelte, hogy nagyon fontosnak tartják már a jelölést is, hiszen a betegek javasolták őket az elismerésre. Az orvosok is elmondták, hogy számukra nagyon fontos, hogy a gyógyító tevékenységük mellett emberi tulajdonságaikat is értékelik a betegek.

A pályázat honlapja, a www.dijazorvosokert.hu látogatottsága igen magas volt, naponta százával keresték fel az oldalt – hangsúlyozták a szervezők. A weboldalra látogatók elsősorban a történeteket olvasták és szavaztak azokra.

Dr. Berencsi György, az Év Orvosa pályázat főszervezője szerint külön öröm, hogy a megkeresett orvosok többsége már hallott a pályázatról és a díjról. A történetet beküldők, a történetekben szereplők mindegyike úgy vélekedett, hogy a pályázat csak akkor lehet eredményes, ha nem egy egyszeri és megismételhetetlen alkalomról szól, hanem egy folyamatos, minden évben átadandó szakmai, emberi elismerésről.

Az Astellas Díj - az orvosi hivatás megbecsüléséért pályázat szervezői a történetek beküldésének határideje után eljuttatják a beérkezett történeteket a zsűri tagjainak, akikre felelősségteljes döntés és komoly munka vár. A bíráló bizottság tagjai még januárban összeülnek, hogy akár többszöri nekifutásra, de döntsenek az Astellas Díj idei díjazottjairól.

A díjátadóra február 18-án kerül sor a Magyar Tudományos Akadémián. A díjátadásra meghívást kapnak az elismert orvosok és családtagjaik, valamint az őket jelölők is, akik a díjátadó helyszínén indokolják meg majd döntésüket.

webdesign: qualitypress