szept. 11, 2015

Fontos Vagyok


Golfverseny a Fontos vagyok dokumentumfilm javára.

 

A film gyógyulófélben lévő/gyógyult rákbetegek vallomásait rögzíti, az élethez való viszonyuk átalakulását mutatja be a betegség különböző fázisain haladva. Földvári Barbara és Dr. Dallos Csaba kulturális antropológusok pozitív kicsengésű, egész estét mozifilmet forgatnak, ami elsősorban – prevenciós céllal - az egészséges emberek számára készül, hogy felismerjék: élni jó, élni addig kell, amíg lehet: http://www.prherald.hu/2015/08/hegyeket-mozgatnak/
A film állami támogatásban nem részesül, ezért van szükség erre a jótékony célú rendezvényre (is), amely egyben a Fontos vagyok road show® első állomása.

 A versenyző csapatok egy golfversenyző, egy rákbetegségben érintett és egy orvos személyéből állnak, ami kuriózum a versenyek történetében. Minden kezdő játékos profi golfoktatást kap, és a játékosok átengedik az érintetteknek az utolsó, lyukba történő gurítást, ami óriási „kegy” részükről, hiszen ezekért az ütésekért játsszák végig a pályát. A verseny iránt már most óriási az érdeklődés, szponzor és média vegyes csapatot is indítunk, a kölcsönös eszmecsere a 4 km-es sétán üzletileg is gyümölcsöző lehet!

Önöknek, nektek, médiatámogatóinknak, akik folyamatosan, hosszú évek óta A rák ellen, az emberért, a holnapért! Társadalmi Alapítvány mellett álltok, és tudósításaitokkal segítetek minket, felajánljuk, hogy legyetek velünk ezen a napon, és legyünk fontosak egymásnak! Számotokra a belépés díjtalan – persze örülünk az adományoknak!!! -, golfoktatást adunk ajándékba, és nagyon hálásak vagyunk, ha írtok a kezdeményezésről, amelyből hagyományt kívánunk teremteni: minden évben egy jó ügy mellé állva megtartjuk ezt a szeptember közepi jótékonysági golfversenyt.

De miről is szól a film?
Mit tennél, ha a halál rád vetné az árnyékát? Ha megtudnád, emberi léptékkel már csak heteid vannak hátra az életedből? Mi válna fontossá számodra? Gyerekek, család, barátok, karrier, ház, kocsi, még egy plazmatévé? Vagy végre feladnád addigi látszat alig-életet és végre fontossá válnál a saját magad számára is?

Mi a válasz a kérdésekre?
Egy lelki bakancslista történet, egy dokumentumfilm, amit Földvári Barbara és Dallos Csaba forgat immár egy éve a rákbetegségben küzdőkkel, illetve a már gyógyult visszaemlékezőkkel. A „Fontos vagyok” munkacímű dokumentumfilm nem orvosi szempontból és nem ismeretterjesztő célzattal közelíti a témát. Azt a folyamatot kívánja bemutatni, ahogyan egy ember betegségével – és lehetséges közeli halálával – szembesülve mérleget von addigi életével.

Miben segít a dokumentumfilm?
A dokumentarista módszerekkel, de a témát asszociatív és emocionális módon megközelítő film elsősorban az egészséges emberekhez szól azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy csak egy életünk van. A nagy érzékenységgel készített mélyinterjúk alapján a befogadók a saját életükre vonatkoztatva is tudják majd értelmezni az elmesélt történeteket.

Hol láthatja a nagyközönség?
A film alkalmas lesz moziban, televíziós csatornákon történő levetítésre, illetve az előzetes munkálatok során tapasztalt nagy médiaérdeklődésre való tekintettel alkalmas lehet egyéb felületeken történő használatra is (pl. egyetemi oktatás). Az egész estésre tervezett dokumentumfilmhez kapcsolódik egy folyamatosan bővülő, internetes adatbázis, amely minden, történetét elmesélni kívánó érintett saját kisfilmjét tartalmazza.
http://artnews.hu/2015/06/10/akik-hegyeket-mozgatnak/

http://fontosvagyok.tumblr.com/ https://www.facebook.com/fontosvagyok

https://www.indiegogo.com/projects/fontos-vagyok-i-am-important#/story

 

webdesign: qualitypress