Igazolták béta-sejt működést javító és a kardiovaszkuláris rizikófaktorokat (testsúly, postprandialis hyperglikémia, lipidek és vérnyomás) előnyösen befolyásoló tulajdonságát is.

Biztonságos használatát, a kezelés során elért tartós glykaemiás kontrollt, illetve progresszív testsúlycsökkenést hosszabb távú, már 3-3,5 éves, követéses vizsgálatok is alátámasztják. A 2 éves exenatid kezelés során a 2-es típusú cukorbetegségben nagyon gyakori, nem alkoholos eredetű zsírmájhoz társuló májfunkciós eltérések is szignifikánsan javultak. (A klinikai vizsgálatokban elért testsúlycsökkenés az addig folytatott életmód és diétás szokások megváltoztatása nélkül volt elérhető.)

Számottevő mellékhatásként csak a gasztrointesztinális mellékhatások (hányinger, hányás) jelentkeztek, melyek általában enyhék-közepesek és átmeneti jellegűek.

Alkalmazása orális antidiabetikus kezeléssel kombinációban javasolt, olyan túlsúlyos/elhízott betegeknél, akiknél az orális készítmény(ek) maximálisan tolerálható adagjaival nem biztosítható a megfelelő vércukorszint. Az exenatid terápia az inzulinkezelés elkezdésének alternatíváját jelenti az anyagcsere helyzet rendezésére. Ágy a betegek emocionális aggályai miatt általában késve kezdett végleges inzulin terápia bevezetése az exenatid által biztosított előnyös anyagcsere helyzet és testsúlycsökkenés mellett kitolható. Továbbá az inzulin kezelés mellett a hypoglykaemiától és a testsúlygyarapodástól való félelem miatt az inzulin gyakran aluldozírozott, amely hozzájárul a nem megfelelő glikémiás kontrollhoz.

Alkalmazása az inzulinnál egyszerűbb, fix dózisban történik és adagolásához nem szükséges a beadásonkénti vércukor-önellenőrzés végzése és a dózis titrálása. A kezelés monitorozásához sem szükséges gyakori vércukorellenőrzés.

Bázis és premix analóg inzulinkezeléssel összehasonlítva a exenatid kezelés során szignifikánsan jobb postprandialis vércukorkontroll érhető el. Ugyanakkor alkalmazás idején a megfelelő vércukorbeállítást korlátozó és potenciálisan súlyos kockázatot jelentő hypoglykaemia előfordulásával kevésbé kell számolni. (Klinikai vizsgálatokban a hypoglykaemiák számának növekedése csak sulfonylureaval való együttadáskor fordult elő, és a sulfonylurea dózisának csökkentésével elhanyagolhatóvá vált.)

Az exenatid kezelés további fontos előnye – ellentétben az inzulinkezeléssel –, hogy a betegek testsúlya is rendszerint csökken, ami a cukorbetegek magas kardiovaszkuláris kockázata miatt különösen releváns klinikai szempont.

Állatkísérletekben megfigyelték az inzulin termelő sejttömeg megőrzését és mennyiségének növekedését, illetve humán adatok támogatják a ß-sejt funkció javulását, amely potenciálisan a 2-es típusú cukorbetegség progressziójának késleltetését, esetleg kimenetelének javulását eredményezheti (ennek további bizonyítására humán vizsgálatok folyamatban vannak).