máj. 12, 2015

Ezer Anya énekelt a Bethesda Anyák Házáért


 Vasárnap ötödik alkalommal rendezték meg a Ringató – Ezer Anya énekel elnevezésű családi programot. A közös éneklés során az édesanyák két dalt a Bethesda Kórház Alapítvány 1%-os gyűjtési céljának, az Anyák Háza épületének felújításáért adtak elő. A „rendhagyó előadáson” Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár is részt vett.

Május 10-én vasárnap ötödik alkalommal rendezték meg a Ringató – Ezer Anya énekel elnevezésű ingyenes családi programot a Millenáris B csarnokában. Az év legnagyobb Ringató rendezvényén a sok énekszó és játék mellett színpadra lépett Herczku Ági, Bognár Szilvi és Palya Bea. A programot Gróh Ilona, a Ringató alapítója vezette.

Különleges apropó volt az a két dal, amelyet az édesanyák a Bethesda Kórház Anyák Háza épületének felújításáért adtak elő. Az Anyák Háza a Bethesda Gyermekkórházban működő Égéssérült Gyermekeket Gyógyító Országos Központban hosszabb ideig gyógyuló gyermekek szüleinek nyújt majd segítséget abban, hogy a kórházi ápolás ideje alatt is a gyermekük mellett lehessenek.

Az Anyák Házának helyet adó épületet közvetlenül a kórház mellett helyezkedik el, a Bethesda Gyermekkórház a Református Egyháztól kapta használatra. Az épületben nyolc különálló helyiség kialakítására van lehetőség (hálószobák, fürdőszobák, nappali tartózkodó), ahol az édesanyákat tudják majd fogadni. A komplett felújítási költség mintegy 50 millió forint. A felújítási munkálatok már jelenleg is zajlanak, a tervek szerint 2015 novemberében kerül sor az Anyák Házának ünnepélyes átadására.

A Bethesda Kórház Alapítvány kezdeményezéséhez többek között Kováts Adél színművésznő, Jaksa Petra önkéntes tűzoltó, illetve az SCA Hygiene Products Kft. is csatlakozott, amely több módon is segít. Partnereivel (Spar, Tesco, HPH, Novapapír) az év folyamán közös akciókkal támogatja a Bethesda Kórház Alapítványt, az SCA termékeivel közvetlenül támogatja a családokat a kórházban, valamint a cég fenntartható felelősségvállalási stratégiája is a 150 éves Bethesda Kórházhoz kapcsolódik. Az SCA Hygiene Products Kft. számára a családi élet, illetve azon belül a gyermekvállalás és az egészség megtartása, fejlesztése áll a stratégia középpontjában. A Bethesda Gyermekkórház „Jutalmunk, hogy tehetjük” és az SCA „Törődünk az Élettel” hitvallása rendkívül hasonló, valamint egymást kiegészítő értékek elérését szolgálják.

Az épülő Anyák Házáról készített videó anyag linkje:
https://www.youtube.com/watch?v=l0wXB2l4eco&feature=youtu.be
További információkat a Ringató rendezvényről a http://www.ringato.hu/ weboldalon talál.

VM.komm Kommunikációs Tanácsadó iroda

webdesign: qualitypress