okt. 15, 2013

Újabb AVON adomány a mellrák ellenes küzdelem támogatására


Az AVON mint nőkért dolgozó szépségipari vállalat számára kiemelten fontos a nőket érintő társadalmi problémák megoldásában való szerepvállalás, vállalati felelősségvállalásának központi elemei éppen ezért a mellrák és a családon belüli erőszak elleni küzdelem.

Az AVON októberben, a mellrák elleni küzdelem hónapjában rendezvénysorozatot indít, melynek állomásai Edelény, Szeged és Pécs. A rendezvények célja, hogy széles körben felhívják a nők figyelmét arra, hogy a korán felismert emlőrák az esetek 90%-ában gyógyítható, így a rendszeres önvizsgálat és mammográfiai szűrés elengedhetetlen. A tájékoztatás nagyon fontos, hiszen hazánkban évről évre nő a diagnosztizált betegek száma, amely jelenleg 7-8000 évente. A vállalat a rendezvény által érintett városokban több millió forinttal, elsősorban diagnosztikai eszközök megvásárlásával tervezi támogatni rákellenes szervezetek tevékenységét.

Az emlőrák a nőket sújtó leggyakoribb daganatos megbetegedés, és annak ellenére, hogy az esetek többségében a korai felismerésnek köszönhetően a betegség gyógyítható lenne, minden negyedik daganatos nő emlőrákban hal meg. Ez leginkább annak köszönhető, hogy még mindig nagyon kevesen járnak rendszeresen mellrákszűrésre, illetve sokan azok közül, akik önvizsgálatot végeznek, elodázzák a problémát, mivel a kitapintott csomó, amely a mellrák előjele is lehet, nem jár fájdalommal vagy külső jellel.

Az AVON szépségipari vállalatként közel 130 éve a nőkért dolgozik. A szépség forrása az egészség, amely a vállalat számára legalább annyira fontos, mint az esztétikum. Az AVON ebben a szellemben kötelezte el magát az emlőrák elleni küzdelem mellett, és hozta létre 1955-ben az AVON a Nőkért Alapítványt. 2010-ben az AVON már 55 országban harcolt az emlőrák ellen, és több mint 640 millió dollárt adományozott a kutatások támogatására azért, hogy világszerte javítsák a szakszerű ellátáshoz való hozzáférés lehetőségét.

Az AVON Magyarország 1998-ban csatlakozott az emlőrák elleni küzdelemhez. Az évek során több mint 600 millió forintot juttatott különböző non-profit szervezeteknek, ezzel támogatva a nőket érintő leggyakoribb rákos megbetegedés hatékony kezelését. Idén a vállalat változatos programokat kínáló rendezvénysorozattal hívja fel a figyelmet a rákellenes küzdelem fontosságára. Az AVON mindhárom helyszínen közös elemként 14 órától figyelemfelhívó sétát szervez Edelény, Szeged és Pécs belvárosában, emellett egészségügyi, ingyenes szűrővizsgálatokkal és tanácsadással várja a látogatókat. Az esemény sztárfellépője Vastag Csaba, műsorvezetője Dombóvári Vanda.

webdesign: qualitypress