márc. 18, 2013

Negyed évszázad a vesék védelmében


A Budapesti Nephrológiai Iskola egy egyhetes, angol nyelvű nemzetközileg is elismert (30 európai/US CME kreditpont, illetve 50 OFTEX creditpont értékű) nephrológiai kurzus, amit az idén 25 éves Magyar Vesealapítvány szervez.

A Semmelweis Egyetemen megrendezésre kerülő esemény egyike a legrégebbi és legismertebb nephrológiai kurzusoknak, ami összesen 58 országból érkező résztvevőt vonzott az elmúlt évek során. Az eseményre 2013. augusztus 26. és 31. között a huszadik jubileumi alkalommal kerül sor, amire a szervezők több különleges programmal is készülnek.

Az egyhetes program során kiváló nemzetközi előadók segítségével tekinthetőek majd át a nephrológia, hipertonológia, dialízis és a transzplantáció legfrissebb ismeretei. Az idei előadók között megtalálható lesz a Nemzetközi Nephrológiai Társaság jelenlegi és előző elnöke, valamint az Európai Vese Szövetség – Európai Dialízis és Transzplantációs Társaság jelenlegi és előző két elnöke is.

A témakörök a molekuláris kérdésektől egészen a betegágy melletti feladatokig terjednek, magukba foglalva a tudományos újdonságoktól a klinikai tapasztalatokig szinte mindent. A workshopok során lehetőség nyílik majd kiscsoportos közvetlen megbeszélésekre, ahol a résztvevők bemutathatják saját tapasztalataikat és feltehetik kérdéseiket. A programnak része lesz a legmodernebb dialízis és kutató központok meglátogatása is.

A 2013-as Budapesti Nephrológiai Iskolát a 11. Nemzetközi Bor és Egészség Szimpóziummal együtt, valamint a 8. Vese Világnaphoz csatlakozóan tartják majd meg.

Az esemény honlapja: http://bns-hungary.hu/

 

Forrás: VM.komm Kommunikációs Tanácsadó Iroda

webdesign: qualitypress