júl. 1, 2008

Szeged - HPVakcinációs Pont nyílik a méhnyakrák megelőzésére


2008. június 20.

 A Szegeden élő nők vadonatúj lehetőséghez jutottak, mivel a városban HPVakcinációs Pont nyílt. A méhnyakrák megelőzésére és kezelésére szakosodott egészségügyi központba bárki szabadon ellátogathat információért, illetve a méhnyakrák elleni védőoltást is kérheti a helyszínen. A központ úttörő kezdeményezésnek számít a méhnyakrák elleni küzdelem terén, amely a második leggyakoribb daganatos betegség a nők körében, és sajnos hetente 10 magyar nő halálát okozza.

A központ megnyitója kapcsán a méhnyakrák elleni védekezés iránti elkötelezettségét emelte ki Janics Natasa olimpiai bajnok kajakos is, aki elmondta, hogy fontosnak tartja egészségének megőrzése szempontjából a méhnyakrák prevenciót. A sportolónő kijelentette, hisz abban, hogy az egészsége megőrzéséért ő maga is felelős, ezért amint hazajön Pekingből, beoltatja magát méhnyakrák ellen. A méhnyakrák megelőzésének fontosságát hansúlyozzák a szegedi nőgyógyásznők is, akik saját példájukon keresztül szeretnék megmutatni, hogy mennyire fontos a védőoltás a halálos kór elleni védekezésben. Ezért a központ megnyitója kapcsán a szegedi nőgyógyásznők beoltatták magukat méhnyakrák megelőzésére szolgáló vakcinával. Hangsúlyozták, hogy a méhnyakrák ellen szűréssel és vakcinációval lehet a leghatékonyabban védekezni.A szegedi HPVakcinációs Pont neve a humán papilloma vírust jelölő HPV betűszóra utal, hiszen ezen vírus bizonyos rákkeltő típusai felelnek a méhnyakrák kialakulásáért. Az itt jelentkező nők komplex ellátásban részesülnek, ami magában foglalja a védőoltás által nyújtott megelőzést, a nőgyógyászati vizsgálatot, a rák- és a HPV szűrést, a beteg felvilágosítását és szükség esetén a terápiás javaslat megbeszélését is.

 

HPVakcinációs PONT Szeged II számú Rendelőintézet, Vasas Szent Péter u 1-3

 

További információ: 62/574-420

webdesign: qualitypress