dec. 23, 2020

Vitamincsomag és figyelmesség a mentőknek és egészségügyi dolgozóknak


67 mentőállomás és kórházi részleg kapott vitamincsomagot a K&H dolgozóitól, hogy megköszönjék az egészségügyi dolgozók kitartó, pótolhatatlan helytállását

A karácsony közeledtével legtöbben  már a szeretteinkkel való személyes vagy virtuális találkozásra készülünk, a K&H dolgozói azonban az ünnepek előtti utolsó napokban még azoknak vittek meglepetést, akiknek ez az év kétségkívül a legmegterhelőbb volt. A K&H Csoport célja ugyanis nemcsak az, hogy ügyfelei okos pénzügyi döntéseihez hozzájáruljon, hanem az is, hogy a társadalom tagjai teljes életet élhessenek – amihez most mindennél nagyobb segítséget nyújtanak az egészségügyben dolgozók.  

„Ez az év sok tekintetben nehezebb volt mindannyiunk számára, mint az eddigiek, de közben megtanított bennünket arra, hogy mekkora erőt adhat, ha odafigyelünk, vigyázunk, számíthatunk egymásra. A szükséges óvintézkedések mellett nagyon lényeges a megfelelő vitaminbevitel is ahhoz, hogy egészségesek és teherbírók maradjunk, de legalább ilyen fontos az „F-vitamin” is, azaz a figyelmesség. Országszerte ezért 67 mentőállomás és kórházi járványügyi részleg kapott friss gyümölcsöket és finomságokat munkatársainktól, hogy ezzel is megköszönjük az egészségügyi dolgozók kitartó helytállását. Köszönjük, hogy vigyáznak ránk!” – tájékoztatott Horváth Magyary Nóra, a K&H kommunikációs ügyvezető igazgatója.

webdesign: qualitypress