márc. 3, 2009

A TÖRŐDÉS NAPJA


2009. március 3.

A Magyar Hypertonia Társaság a Magyar Kardiológusok Társaságával együttműködve, a „Törődés Napja"? című kezdeményezéssel folytatja immár négy éves mozgalmát a szív- és érrendszeri halálozás csökkentéséért. Idén a magasvérnyomás-betegség kockázatának és szövődményeinek csökkentésére helyezik a hangsúlyt. Az orvosszakmai társaságok arra kérik a lakosságot és a kezelőorvosokat, hogy minden hónapban egy napot szenteljenek a fokozott törődésnek, és ezzel harcoljanak a „néma gyilkos”? és szövődményei ellen.

Az Éljen 140/90 alatt! program során felvett Hipertónia Regiszter adatai közel 60.000 beteg szív- és érrendszeri állapotáról adnak információt a szervezők számára. Az adatokat elemezve derült ki az a szomorú tény, hogy a célérték feletti vérnyomással rendelkező betegek egyharmada (32%) a cukorbetegséget közvetlenül megelőző állapotban van (prediabétesz), tehát éhomi vércukor szintjük 5,6-7,0 mmol/l között mozog.
Ez a betegcsoport a normál magasvérnyomás-betegségben szenvedő populációhoz képest jelentősen magasabb szív- és érrendszeri kockázatnak van kitéve. Esetükben a szívinfarktus kockázata 42 százalékkal, míg az agyvérzés (stroke) kockázata 39 százalékkal magasabb. Ugyanakkor azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a prediabéteszes betegek néhány év alatt szinte kivétel nélkül 2-es típusú cukorbeteggé válnak.

Ezeket az eredményeket látva döntött úgy a Magyar Hypertonia Társaság, hogy 2008 őszén kifejezetten erre irányuló szív- és érrendszeri kockázatfelmérést végez háziorvosok segítésével. Arra kérték a háziorvos kollégákat, hogy véletlenszerűen válasszanak ki kezelt hipertóniás betegeket, akiknek figyelik a kardiovaszkuláris értékeit, illetve meghatározott időszakon keresztül életmódtanácsokkal segítik kezelésüket. Több mint 10.000 beteg került be a felmérésbe, többségük az idősebb korosztályba tartozó (50-65 éves), túlsúlyos érintett volt.
A kiválasztott páciensek hasznos, az állapotukkal kapcsolatos tanácsokat tartalmazó könyvet és egy mozgásprogramot tartalmazó DVD-t kaptak, illetve fokozottan hangsúlyozták esetükben az életmódváltás jelentőségét a kezelés során.

A meghatározott 3 hónap elteltével újra megvizsgálták a pácienseik szív- és érrendszeri értékeit, melyekben szembetűnő változások történtek! A felmérésben részt vevő betegeknél átlagosan 10 százalékkal alacsonyabb szisztolés és 5 százalékkal alacsonyabb diasztolés vérnyomás értékeket mértek, és mind az átlagos vércukor, mind pedig a koleszterin értékek csökkenést mutatnak. (A vizsgált populációban a férfiak esetében a vércukor átlagértéke, míg a nőknél koleszterinszint átlaga volt a magasabb.) Bizonyítást nyert tehát, hogy a betegek életmódváltásra ösztönzése és segítése képes kézzelfogható eredményeket hozni!


A biztató adatokat látva gondolta úgy a Magyar Hypertonia Társaság, hogy a Magyar Kardiológusok Társaságával együttműködve hívják fel a lakosság és az orvos-kollégák figyelmét a fokozott törődésre. A „Törődés Napja”? elnevezésű kezdeményezés célja, hogy minden hónapban más és más társbetegségre, illetve kockázati tényezőre irányítsa rá a figyelmet. Havonta tehát egy meghatározott napon lakossági felvilágosító rendezvényeket szervez az Éljen 140/90 alatt! Program Munkacsoportja, és a regionális különbségeket hangsúlyozva más-más városban, minden hónapban egy másik szív- és érrendszeri veszélyre hívják fel a figyelmet.
A helyi szív-, vese- és cukorbeteg szervezetekkel együttműködve ingyenes vérnyomás-, koleszterinszint- és vércukor vizsgálatra várják az érdeklődőket, akik felvilágosító előadásokat is meghallgathatnak az esemény helyszínén. Az érintetteket tanácsadó füzettel és a szív- és érrendszeri tanácsokkal is ellátják a program aktivistái és a szakszemélyzet.

A szervezők ugyanakkor arra kérik a lakosságot is, hogy fokozottan törődjenek magasvérnyomás-betegségben szenvedő hozzátartozóikkal, és az érintettek is tulajdonítsanak nagyobb figyelmet a megfelelő életmódnak és az orvos által előírt kezelésnek.

Természetesen folytatódik a háziorvosok bevonása is a mozgalomba. Tőlük azt kéri a két szakmai társaság, hogy ebben az időszakban különösen figyeljenek oda, és rögzítsék, mely betegeikkel törődnek fokozottan a program hatására. Ezek az adatok később arról szolgálnak  majd információval, hogy milyen rizikótényezőket tartanak fontosnak a kezelőorvosok, amikor szív- és érrendszeri kockázatról beszélnek.
A háziorvosok számára „természetesen”? újabb kezelést segítő eszközöket nyújt át a Társaság. Életmód tanácsadó füzetet és főzési tanácsokat tartalmazó DVD-t adnak majd át a doktorok a programba bevont betegeknek, ezzel segítve az életmódváltást, és a célértékek elérését.

Mindezek mellett új tartalommal és élő szaktanácsadással várja az érintetteket március elejétől a szív- és érrendszeri tanácsadó vonal, az ingyenesen hívható 06-80/203-523-as telefonszámon. A programmal kapcsolatban pedig további információt kaphatnak az érdeklődők a www.vernyomasnaplo.hu internetes oldalon.

 

A Törődés Napjai, az egyes napok helyszínei és témái:

2009. március 19. Győr – a hipertónia és a cukorbetegség

2009. április 20. Debrecen – a hipertónia és a stroke

2009. május 19. Szeged – a hipertónia és a szívbetegség

2009. június 19. Pécs – a hipertónia és a vesebetegség

 

 

 

webdesign: qualitypress